Szabó László

Üdvözöllek! Laci vagyok! Life és Business coah, Access Bars® és Reiki kezelő.
Végzettségemet tekintve tanár vagyok, de az egyetem elvégzése után még túl “tapasztalatlannak” éreztem magam ahhoz, hogy tanítsak… És erre mit mondott az Univerzum: Kell tapasztalat? Akkor megkapod!… és lett lehetőségem tapasztalatot szerezni…
Munkam során nagyon sok emberrel találkoztam és mindig más helyzet jött elő amit meg kellett oldanom… volt alkalmam csiszolódni, fejlődni. Az önfeljesztés mindig is érdekelt. Az első komoly lépés ezen a téren azután történt, hogy megismerkedtem az Usui-féle tradicionális Reiki módszerével – amit azóta is napi szinten használok. Ezáltal tapasztaltam meg először annak a szemmel láthatatlan dimenziónak a létezését, amely mindennek a mozgatórugója.
Aztán következtek az Agykontroll technikák elsajátítása – itt már a feleségemmel együtt tapasztaltuk meg azt, hogy “lehetetetlen nem létezik”.
Teltek az évek, megszülettek a gyerekek de én még mindig kerestem azt a “valamit”. Ekkor egy nap Kati megmutatott nekem egy képzést. Amikor átolvastam, hogy miről is van szó, rögtön tudtam, hogy ezt kerestem/ kerestük. Így végeztük el először a Life és Business Coach képzést és egy év elteltével én pedig elvégeztem egy Mindfulness Coach továbbképzést is.
Lorem Ipsum
Az Univerzum egyik törvénye szerint – a hasonló hasonlót vonz – és ha sikerül levetkőzni bizonyos személyes korlátokat, akkor tágul a tér körülötted. Ekkor találkoztam az Access Conciousness®-el és az Access Bars®-al.
Egy alternatív gyógyászattal foglalkozó egészségközpont létrehozásának a gondolata, már hosszú évek óta bennünk motoszkált, de akkor valahogy sehogy sem akart megvalósulni. Most visszatekintve azonban, számunkra nagyon is érthető, hogy miért is nem sikerült. Kellettek ezek az évek ahhoz, hogy a KALA Healing Center ebben a formában megtudjon születni. A mi rálátásunk és eddigi tapasztalataink szerint az, hogy mi milyen formában manifesztálódik az életünkben, az mindig több dolognak a következménye. Egy holisztikus szemléletmóddal nagyobb az esélye annak, hogy sikerül rávilágítani az elakadás igazi okára, mintha csak „kiragadnánk egyet a sok közül”. Ebben a felismerésben, a lehetőségek feltárásában és az önmegvalósításban kívánunk segítséget nyújtani Neked. Mi azt valljuk, hogy a boldog élet a lelki békénél kezdődik. Ha a lélek egyensúlyba kerül, az élet minden területe ezt fogja visszatükrözni.
